2012.10.05.
Kevés hiányzott a Fino bravúrjához


Megszerezte első pontját a férfi röplabda Közép-európai Ligában a Fino Kaposvár együttese. A magyar bajnoki címvédő hiába vezetett ragyogó játékkal már 2-0-ra, végül megfordította az eredményt az előzetesen esélyesebbnek tartott osztrák Posojilnica. A vendégek több mint két órás, nagy csata végén örülhettek az idegenbeli sikernek.


A múlt heti, Ljubljana elleni bemutatkozó mérkőzés után újabb neves együttes látogatott a kaposvári városi sportcsarnokba: a férfi röplabda Közép-európai Liga második fordulójában az osztrák Posojilnica volt a magyar bajnok ellenfele.

A Fino játékosai a múlt héten összességében szépen játszotak, szettet viszont nem tudtak rabolni, így most az volt a fő céljuk, hogy ezen a téren is lépjenek előre. Nos, örömmel jelenthetjük, hogy a tervet már a nyitó játszmában sikerült teljesíteni.

Kovács Zoltán remek nyitásai adták meg az alaphangot, Dávid Csanád blokkja után pedig már 5:1 állt a táblán. A nyitásfogadási problémákkal küszködő vendégek sokáig csak tisztes távolból követték a hazai gárdát, 9:9-nél azonban utolérték ellenfelüket. A Demeter-legénység nem esett kétségbe: sikerült újítani, és a jó mezőnymunka pontos támadás-befejezésekkel párosult. A szett derekán már hét ponttal vezetett a Fino, és végül Dávid Csanád nagy ütésével a magabiztos győzelmet is kiharcolta (25:19, 1-0).

Osztrák pontokkal indult a második játékrész, a kaposváriak azonban nagyszerű nyitásaikkal rövid időn belül a maguk javára fordították az eredményt. A csapatkapitány Geiger András 4:5-nél ballagott hátra a nyitóhelyre, és 10:5-ig ott is maradt... A vendégeken nem segített az időkérés és a csere fegyvere sem, a somogyiak pedig a folytatásban is ellenállhatatlanul röplabdáztak. A Fino együttesét 20:13-ig repítette a lendület, majd egy kis hullámvölgy következett, de végül újra egyenesbe jött a társaság. A Kovács, Gergye falat egy labdameneten belül háromszor sem tudta átütni a Posojilnica, majd jött Geiger vízfakasztó bombája és egy osztrák hiba, s véget is ért a látványos, tapsban is gazdag játszma (25:18, 2-0).

Az első két játszmában látottak alapján, némi meglepetésre a folytatásban átvette a játék irányítását a Posojilnica. A kaposváriak többet hibáztak a kelleténél, a vendégek pedig összeálltak, és immár olajozottan működött a gépezet. A magyar bajnok erejéből ezekben a percekben csak arra futotta, hogy többször is kiegyenlítsen, a vezetést azonban egyszer sem sikerült átvenni. A szett második felében a csereként beállt Csoma Krisztián háromszor is beköszönt egykori csapatának, a végén pedig már nem kellett nagyon izgulniuk az osztrákoknak, hiszen könnyedén gyűjtögették a pontokat (18:25, 2-1).

A térfélcsere után a kaposváriak megtörték a Posojilnica lendületét, 3:6 után egyenlíteni tudtak, Juhász Péter megmozdulása nyomán pedig a vezetést is átvették az első technikai szünetre. Mindkét oldalon sok volt a rontott nyitás, a vendégek sánc- és mezőnymunkája viszont nagyot javult a mérkőzés első részéhez képest. 13:16-ról indult a játszma harmadik harmada: a Fino megint egyenlített, de ezután újabb három vendégpont következett. A házigazda ezt követően már csak futott az eredmény után, és nem tudta elkerülni a vereséget. Az utolsó pontot a lengyel Wlodarczyk ütötte be, aki a találkozó második felében alaposan megszórta a kaposváriakat. Csaknem 120 percnyi játék után az ötödik szettre maradt a döntés... (22:25, 2-2)

Felváltva estek a pontok a záró felvonás első részében. Kovács Zoltán látványos blokkja és Dávid Csanád nagy ütése önbizalmat adott a magyar bajnoknak, az egymás után elrontott nyitások viszont megkönnyítették a vendégek dolgát. 7:8-nál cseréltek térfelet a küzdő felek, majd szerencsés pontokkal tovább növelte előnyét a Posojilnica. 7:11-nél második idejét is kikérte Demeter mester, de már nem tudott felállni csapata. A fejben fáradó kaposváriak otthonában 0-2-ről fordítva nyert az osztrák gárda - csakúgy, mint a nyitó fordulóban a címvédő Tirol ellen. (9:15, 2-3)

Demeter György: Megmondom őszintén, bíztam a győzelemben. Az első két játszmában jól játszottunk, ezután megtalálta ellenünk a megfelelő taktikát a Posojilnica. Keveset kockáztattak, biztosra mentek, és végül megfordították a mérkőzést. Ha ezen az úton megyünk tovább, még sok szép sikerben lehet részünk.


Fino Kaposvár SE - SK Posojilnica Aich/Dob 2-3 (19, 18, -18, -22, -9)
Kaposvár, 350 néző. V.: Hranic, Sandl (horvátok)
Kaposvár: Kovács Z. 15, ifj. Laszczik 1, Geiger 15, Juhász P. 9, Dávid Cs. 14, Gergye 17. Csere: Dömötör és Deák (libero), Magyar B., Lesznyik, Bozóki. Vezetőedző: Demeter György.
Posojilnica: Satler 5, Grut 2, Hruska 5, Kadankov 2, Wlodarczyk 25, Reiser 6. Csere: Kroiss (libero), Csoma 4, Pusnik 10, Kosl 3, Petkov. Vezetőedző: Bogdan Kotnik.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 3:0, 4:1, 6:3, 8:4, 9:9, 13:9, 16:12, 19:14, 21:15, 23:16, 24:18, 24:19. II. játszma: 0:2, 2:2, 2:4, 4:5, 10:5, 12:6, 15:9, 17:11, 20:13, 20:16, 22:16, 24:18. III. játszma: 3:2, 3:7, 4:8, 6:10, 9:10, 10:13, 13:13, 14:14, 14:16, 16:20, 17:21, 18:24. IV. játszma: 3:2, 3:6, 6:6, 8:7, 12:14, 13:16, 16:16, 16:19, 19:22, 21:24, 22:24. V. játszma: 1:2, 3:2, 3:5, 5:5, 7:7, 7:12, 8:13, 8:14, 9:14.