2012.10.13.
Játszmát rabolt a Fino Szlovákiából


A férfi röplabda Közép-európai Liga harmadik fordulójában játszotta első idegenbeli mérkőzését a kaposvári együttes. A Fino csapata a szlovák Humenné otthonában lépett pályára, és jó játékkal megnyerte a nyitó játszmát. A magyar bajnok a folytatásban is jól helytállt, de a házigazda egyenlített, majd a maga javára fordította az eredményt.


A kaposváriak kipihenten várták szlovákiai mérkőzésüket, ugyanis már pénteken megérkeztek a találkozó helyszínére. Az első játszmában kiderült, hogy valóban friss a társaság: a fiúk nagyszerűen összpontosítottak a pályán, és a szett második felében már ők diktálták a tempót. A vége 25-21 lett a Fino javára.

A magabiztos győzelem után a második játékrész a hazaiaké volt, utána viszont szoros, kiegyenlített csata bontakozott ki a pályán. A Demeter-legénység a harmadik és a negyedik játszmában is együtt haladt az előzőleg esélyesebbnek tartott Humenné gárdájával, a legvégén viszont a házigazda kerekedett felül. Javorcik játéka nagyot lendített a végén a szlovákokon, akik 100 perces meccs végén könyvelhették el sikerüket.

Demeter György vezetőedző: Sajnos nem tudtuk átlépni a győzelem küszöbét. A második játszmát kivéve partiban voltunk a szlovákokkal, és jobban teljesítettünk, mint a múlt héten, az osztrák Posojilnica ellen. Ez viszont most nem ért pontot a csapatnak.

Férfi röplabda Közép-európai Liga, 3. forduló

SK Chemes Humenné (szlovák) - Fino Kaposvár SE 3-1 (-21, 19, 20, 20)

Humenné, 300 néző. V.: Burkiewicz, Sek (lengyelek)

Humenné: Sotak, Javorcik 11, Mizerak 14, Sarnecki 16, Lizala 11, Joscak 3. Csere: Krys (libero), Leskanic 7, Hrinak. Vezetőedző: Stanislav Vartovnik.

Kaposvár: Kovács Z. 11, ifj. Laszczik 1, Geiger 7, Juhász P. 6, Dávid Cs. 12, Gergye 13. Csere: Dömötör és Deák (liberok). Vezetőedző: Demeter György.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 8:5, 15:16, 19:21, 21:24. II. játszma: 8:5, 16:13, 21:16, 24:19. III. játszma: 8:6, 16:15, 21:20, 24:20. IV. játszma: 6:8, 14:16, 21:20, 24:20.