2013.11.27.
Kettős vereséggel búcsúzott a Fino


A három héttel ezelőtti 3-0-s verség ellenére is a győzelem és a továbbjutás reális esélyével lépett pályára a Fino legénysége a Holding Graz ellen a Chalenge kupa második selejtező fordulójának visszavágó mérkőzésén. Ezen az estén azonban nem jártunk sikerrel…


Az osztrákok egyik alapembere, az egykori kaposvári kedvenc, Mózer Zoltán vállsérülése miatt nem vállalhatta a játékot, mégis csapata kezdett jobban, és az elején három ponttal elhúzott. A hazaiak Geiger András vezérletével kezdték meg a felzárkózást: a rutinos játékos igazi vezéregyéniség volt a pályán, nem csak fontos pontokat ütött, hanem bíztatta is a társakat minden egyes jó megoldás után. Az első technikai szünetben még 5:8 volt az állás, a másodikban azonban már a Fino vezetett. A somogyiak elkapták a fonalat: a látványos blokkok mellé remek nyitások társultak, és végül összejött a magabiztos siker (25:18, 1-0).
Nem alakult túl jól a folytatás: a vendégek Menner nyitásai után szorgalmasan gyűjtögették a pontokat, és 3:10-ig meg sem álltak. A hazaiak teljesítménye visszaesett, a Graz pedig 12:18-ig szárnyalt. A kaposváriak ezután magukra találtak, és pontról pontra dolgozták le hátrányukat. 21:22 után azonban két elhibázott támadás következett, és hiába küzdött jól a társaság, a vendégek pont-gyárosa, Buchegger pontot tett a csata végére (23:25, 1-1).
A harmadik játékrészben is a Graz irányította a játékot, a hazaiak pedig sok hibával röplabdáztak, és csak futottak az eredmény után. Ezekben a percekben a szerencse is átpártolt a sógorokhoz, és még a hajrában sem bízhattunk. Menner hatalmas ász-szervájával játszmalabdához jutott az ellenfél, és egy hazai rontás el is döntötte a továbbjutás sorsát (17:25, 1-2).
Ezúttal a szép búcsú sem jött össze: a vendégek a cserejátékosokkal is ugyanolyan lelkesen és pontosan játszottak, a nyitásokkal továbbra sem tudott mit kezdeni a házigazda, és a Graz mindössze 18 pontot engedélyezett ellenfelének (18:25, 1-3).

Fino Kaposvár – Holding Graz 1-3 (18, -23, -17, -18)
Kaposvár, 250 néző. V.: Balandzic, Diachi.
Fino: Magyar B., Geiger, Juhász P., Németh F., Dávid Cs., Bokor G. Csere: Dömötör és Deák (libero), Csányi, Bozóki, Tóth I. Vezetőedző: Demeter György.
Graz: Ertl, Menner, Swoboda, Buchegger, Steiner, Penolio. Csere: Blaha (libero), Wimmer, Schachinger, Dynkowski, Steidl. Vezetőedző: Martin Plessl.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 3:2, 4:7, 7:9, 10:10, 12:11, 15:13, 18:14, 21:14, 23:16, 24:18. II. játszma: 1:0, 3:6, 3:10, 7:10, 7:13, 10:16, 12:18, 19:22, 21:22, 21:24, 23:24. III. játszma: 1:5, 3:7, 5:8, 7:11, 9:14, 11:18, 14:20, 16:22, 17:24. IV. játszma: 2:0, 3:1, 3:4, 5:4, 6:5, 6:8, 9:11, 10:13, 12:16, 14:16, 14:19, 16:22, 17:24, 18:24.