2014.01.24.
Nem szerzett pontot a Kaposvár Ausztriában


A négy közé jutás szempontjából sorsdöntő mérkőzésen nem sikerült az áhított pontszerzés, így az osztrák Amstetten megelőzte a tabellán a Fino együttesét a férfi röplabda Közép-európai Liga péntek esti találkozóján.


A kaposváriak a hosszú utazást a pontszerzés reményében léptek pályára az Amstetten otthonában. A korábbi kaposvári válogatott centerrel, Nagy Józseffel felálló osztrák együttes szeretett volna visszavágni az őszi somogyi vereségért. A hazaiak az első játszmában lényegében végig irányították a játékot, és győztek. A folytatásban magára talált a Fino legénysége, és összejött az egyenlítés. A harmadik játékrészben már 5:1-vezetett együttesünk, de a házigazda fordítani tudott, és állva hagyta a magyar bajnokot. A104 perces találkozó sorsa a negyedik szettben dőlt el: a Fino mindent megpróbált, de a végén felülkerekedett az Amstetten.
A két együttes ezzel helyet cserélt a tabellán, és a Fino az ötödik helyről várja a veretlen Posojilnica elleni, jövő pénteki, hazai mérkőzést. A négy közé jutáshoz immár bravúr kell.

Demeter György vezetőedző: Az első szettben még meglátszott a játékunkon a hosszú út fáradtsága, utána viszont szépen játszottunk. Az egyenlítés után nagyszerűen kezdtük a harmadik játszmát, aztán jött egy holtpont, amin nem tudtunk úrrá lenni. A negyedik játékrész kiélezett csata végén dőlt el. Ellenfelünk frissebb volt nálunk, és megérdemelten nyert.


Férfi röplabda Közép-európai Liga, 14. forduló
VCA Amstetten Hypo NÖ – Fino Kaposvár SE 3-1 (21, -23, 20, 20)
Amstetten. V.: Victorini-Lis, Schimpl.
Amstetten: Bartunek 1, Zipper 11, Ichovski 9, Vracaric 2, Kellum 10, Nagy J. 9. Csere: Schnetzer (libero), Eglseer 1, Kriener 2, Murauer 19. Vezetőedző: Martin Kop.
Fino: Geiger 17, Bokor G. 4, Magyar B. 2, Dávid Cs. 6, Juhász P. 3, Németh F. 18. Csere: Dömötör (libero), Bozóki 2, Tóth I., Vajda. Vezetőedző: Demeter György.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 8:5, 16:15, 21:18, 24:21. II. játszma: 8:7, 16:15, 20:21, 23:24. III. játszma: 1:5, 8:5, 16:11, 21:12, 24:20. IV. játszma: 8:5, 16:10, 21:13, 24:20.