2014.10.18.
Szettet sem vesztett a Fino a forduló rangadóján


Negyedik mérkőzését is megnyerte a Fino férfi röplabdacsapata a bajnokságban: a kaposváriak a forduló rangadóján 3-0-ra nyertek a MAFC ellen. Az első szett egyértelmű volt, a fővárosiak a második és a harmadik játszmában próbáltak felnőni a feladathoz – több-kevesebb sikerrel


Repülőrajtot vett a Fino a forduló rangadóján: Németh Ferenc ütötte be az első pontot, majd Magyar Bálint egymás után három szervával is meglepte a fővárosiakat. Bagics Balázs sikeres támadása után már ki is kérte első idejét Novák László vezetőedző. A folytatásban sem változott a játék képe: a kaposváriak nagyszerűen összpontosítottak, és szinte tetszés szerint szerezték pontjaikat a visszafogottan teljesítő MAFC ellen. A Rása Alex ász-nyitása után 14:4 állt a táblán, a vendégek Szalai Szabolcs pontjaival próbáltak a házigazda nyomába eredni. A Fino 24:12-nél jutott játszmalabdához, Juhász Péter pedig befejezte a küzdelmet (25:14, 1-0).

A második szett 3:3-ig volt szoros, ezután Németh Ferenc szerváival és Szabó Alpár pontos támadás-befejezéseivel egészen 10:3-ig szárnyalt a Fino. Bagics és Szabó Sánca után már 12:6 volt az eredmény, ezután azonban időnként lankadt a hazaiak figyelme, a MAFC pedig három pontra felzárkózott. A somogyiak ezután szépségdíjas megoldásokkal próbáltak elszakadni ellenfelüktől, de Szalaiék nem hagyták magukat. A szett sorsa 23:20 után dőlt el: a csereként beállt Bozóki Bence egy nagy ütéssel szettlabdához juttatta csapatát, Bagics pedig beütötte az utolsó pontot (25:20, 2-0)

A térfélcsere után pontosabban játszottak a vendégek. A Fino 3:6-ról indult el újra felfelé Bagics hatásos nyitásaival, majd 8:11-ről is sikerült az egyenlítés Bozóki foghatatlan szervájával. 12:12 után újra Bozóki következett, majd Magyar is tapsra ragadtatta a közönséget egy nagy ütéssel. 16:14-ről indult a szett utolsó harmada, és továbbra is szoros volt az eredmény. 22:19-nél időt kért a MAFC, Bozóki pedig néhány pillanattal később megszerezte a 24. pontot. A MAFC gyorsan feljött 24.23-ra, de használt Demeter mester időkérése: a pontos nyitásfogadás után Bagics átzúdította a labdát a vendégek térfelére, és véget is ért a rangadó (25:23, 3-0).

Demeter György: Az első és a második játszmában fegyelmezetten játszottunk. A harmadik szettben a magasabb szerkezetű MAFc ellen már nehezebb dogunk volt, de Bozóki Bence új lendületet adott a csapatnak, és végül győztünk.

Novák László: A balszerencsés kezdés után nem hittünk abban, hogy megnyerhetjük a szettet. A második játszmában már jobban teljesítettek a fiúk, a harmadik játékrészben pedig magasabb emberekkel a pályán, blokkban próbáltuk megnehezíteni a Fino dolgát.


Fino Kaposvár SE – MAFC BME-Mapei 3-0 (14, 20, 23)
Kaposvár, 300 néző. V.: Mezei, Vígh.
Fino: Magyar B. 5, Bagics B. 9, Juhász P. 5, Németh F. 13, Rása 6, Szabó A. 7. Csere: Deák (libero), Bozóki 7, Vajda. Vezetőedző: Demeter György.
MAFC: Tamasi 1, Szabó B. 2, Szalai Sz. 13, Kunnert 4, Molnár I. 1, Vocskó 1. Csere: Tari és Tihanyi (libero), Takács G., Csépke 4, Saw, Farkas 2. Vezetőedző: Novák László.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 5:0, 8:1, 14:4, 16:5, 21:8, 23:11, 24:12, 24:14. II. játszma: 3:3, 10:3, 10:6, 12:6, 14:8, 16:12, 18:15, 22:19, 23:20, 24:20. III. játszma: 1:2, 3:4, 3.6, 7:7, 8:11, 11:12, 14:12, 16:14, 19:16, 19:18, 21:19, 24:20, 24:23.