2014.11.22.
A Pécs ellen is három szettben nyert a Fino


Újabb mérkőzést nyert magabiztosan a Fino a férfi röplabda NB I-ben. A kaposváriak tízedik bajnoki találkozójukon is megőrizték veretlenségüket, ezúttal a nyolc közé vágyó pécsieket győzték le egy óra alatt 3:0 arányban, a városi sportcsarnokban.


A háromnapos tiranai út után a Pécs elleni hazai bajnoki mérkőzéssel folytatta szereplését a Fino a magyar bajnokságban. A PTE-PEAC kispadján az egykori somogyi kedvenc, Mészáros Péter ült, a kezdőhatosban pedig a kaposvári vezetőedző fia, Demeter András is helyet kapott. Az első pontot a vendégek szerezték, de hamar kézbe vette az irányítást a házigazda. A listavezető főként centerben támadott pontosan, de Németh Ferenc is időben megkezdte a pontgyártást. A második technikai szünetben három pont volt a Fino előnye, Bagics Balázs parádés ejtése után pedig már 20:14 állt a táblán. A hazaiak Németh foghatatlan nyitása után jutottak szettlabdához, Bozóki Bence pedig gond nélkül fejezte be ponttal az utolsó támadást (25:17, 1-0).

A térfélcsere után még nagyobb volt a két csapat közti különbség. Rása Alex jó nyitásai adták meg az alapot a folytatáshoz, és az első technikai szünetben már 8:2 arányban vezetett a Fino. Németh Ferenc hatalmas blokkja után már tíz ponttal járt előrébb az éllovas, aztán néhány hiba elég volt ahhoz, hogy egy picit közelebb kerüljön ellenfeléhez a nyolc közé vágyó Pécs. A hajrában Tóth István kínálta meg a háló túloldalán állókat egy foghatatlan szervával, majd Bozóki jó nyitása és Juhász pontja zárta le a küzdelmet (25:15, 2-0).

Jobban kezdte a Pécs a harmadik szettet, de csak 3:6-ig tartott a lendület. A hazaiak ekkor kaptak új erőre, és remek sáncokkal kezdték meg a felzárkózást, nemsokára pedig a vezetést is átvették. A játszma harmadik harmada 16:10-ről indult, és néhány pécsi pont után újra a kaposváriak következtek. A végén a csereként beállt Bögöly Gábor volt a főszereplő, aki előbb begyűjtötte a 23. pontot, majd egy ász-nyitással befejezte a meccset is (25:18, 3-0).
Hazai pályán továbbra is hibátlan a Fino, és még mindig nem rabolt szettet egy csapat sem a kaposvári városi sportcsarnokból. Folytatás egy hét múlva, Debrecenben.


Fino Kaposvár SE – Vannet PTE-PEAC 3-0 (17, 15, 18)
Kaposvár, 300 néző. V.: Éri, Farkas L.
Fino: Magyar B. 1, Bagics 2, Juhász P. 9, Németh F. 17, Bozóki 8, Szabó A. 8. Csere: Deák (libero), Rása 5, Tóth I. 2, Vajda, Bögöly 2. Vezetőedző: Demeter György.
Pécs: Portik 1, dr. Horváth 7, Kovács R. 7, Demeter A. 3, Takács, Kiss N. 8 Csere: Kaszás (libero), Fodor 3. Vezetőedző: Mészáros Péter.
Az eredmény alakulása. I. játszma:0:1, 4:1, 6:3, 8:4, 10:6, 10:9, 11:9, 14:11, 18:13, 21:14, 24:17. II. játszma: 2:2, 10:2, 13:5, 15:5, 18:8, 20:10, 20:13, 22:13, 24:14, 24:15. III. játszma: 1:4, 3:6, 8:6, 10:7, 14:9, 17:10, 18:14, 22:14, 23:15, 23:18, 24:18.