2017.11.12.
Fino: egyjátszmányi izgalom a MAFC ellen


A 32:30-as első felvonás után összekapta magát a rekordbajnok Fino a MAFC-BME elleni vasárnapi bajnokin, és végül nem maradt el a várt, 3:0 arányú diadal. A kaposváriak továbbra is veretlenek, és már készülnek a kecskeméti rangadóra.


Jól kezdtek a kaposváriak a MAFC ellen, a négypontos előny azonban nem tartott sokáig. A 48 esztendős Schildkraut Krisztián vezette fővárosiak előbb egyenlítettek, majd a szett hajrájára fordítottak is. 20-22-nél jött is a hazai időkérés, majd nem sokkal később az első kivédekezett szettlabda miatt tapsolhatott a kaposvári közönség. Ezután ide-oda vándorolt a vezetés, az idegek harcát pedig végül Nagy Józsefék, nyerték 32:30-ra.

A 3-4 pontos vezetés a második felvonás elején is megvolt, amit megint fővárosi egyenlítés követett. A különbség 14-13 után kezdett el nőni a két együttes között, Keen Cameron ásznyitását követően pedig már hat pont volt a hazaiak előnye. A játékrészt végül simán, 25-17-re nyerte a Demeter-legénység.

Talán a harmadik szettet kezdték a legjobban a vendégek, akik 6-6 után a vezetést is átvették. A rengeteg rontott nyitással tarkított pillanatok után a rekordbajnok együttes szép lassan rendezte sorait, és a csereként beállt Bögöly Gábor pontjainak is köszönhetően megint a Kaposvárnál volt az előny. Ezután már a hazaiak a győzelmet sem engedték ki a kezeik közül, akikre a jövő héten már egy sokkal nehezebb feladat vár majd a Kecskemét otthonában.


Fino Kaposvár SE – MAFC-BME 3:0 (30, 17, 19)
Kaposvár, 300 néző. V.: Vári, Vígh.
Fino: Horváth K. 4, Vajda 8, Keen 7, Nikolov 14, Nagy J. 4, Kalmár 15. Csere: Pápai, Kiss M. (liberók), Bögöly 6, Szabó Barna. Vezetőedző: Demeter György.
MAFC: Schildkraut, Kun, Csépke, Bán, Posztós, Szabó B. Csere: Varga D., Tar Sz. (liberók), Bakóczy, Farkas. Vezetőedző: Schildkraut Krisztián.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 8:7, 16:14, 20:21. II. játszma: 8:5, 16:13, 21:16. III. játszma: 7:8, 16:14, 21:15.
Demeter György: Tudtuk, hogy nem szabad lebecsülni a MAFC csapatát. A nehéz kezdés után szépen, lassan felőröltük őket, ez volt a sikerünk kulcsa.
Schildkraut Krisztián: Gratulálok a csapatomnak, az első szettben közel voltunk a bravúrhoz. Ez a találkozó jó erőfelmérő volt a Kecskemét elleni Magyar Kupa-párharc előtt.