2018.04.15.
Hétfőn este véget ér a Kecskemét – Kaposvár bajnoki elődöntő


A hétfőn 20 órakor kezdődő HÉP Kecskemét – Fino Kaposvár mérkőzésen dől el, melyik csapat kerül be a bajnoki döntőbe a férfi röplabda élvonalban. Négy mérkőzés után 2-2 a párharc állása, és az eddig látottak alapján az ötödik összecsapás is kétesélyes.


Az elődöntő első és második mérkőzése összességében az előzetesen vártak szerint alakult, aztán a címvédő Fino váratlan győzelmet aratott az alföldiek otthonában. Ezen a meccsen a Kecskemét egyik játszmában sem jutott el a 20. pontig, így sokan arra számítottak, hogy a csütörtöki, negyedik találkozón, saját otthonában behúzza az újabb győzelmet a Demeter-legénység. Ehhez képest a vendégek fegyelmezett játékkal magabiztosan nyertek 3-0-ra.

„Sokan felvetették a kérdést, hogy tudunk-e megint olyan játékot bemutatni, mint legutóbb a Kaposvár otthonában – mondta Sasa Nedeljkovic, a HÉP Kecskeméti RC vezetőedzője az egyesület hivatalos honlapján. - Én azt mondom, hogy még egy lapáttal rá kell tenni, és akkor biztosan mi játszhatjuk majd a döntőt. Fontos volt, hogy lélekben felrázzuk magunkat, erre nagyon jól reagáltak a fiúk, igazi csapatként küzdöttek. Nem kis teher volt pedig rajtunk, de mindvégig úgy éreztem, hogy ez nem nyom le, hanem ellenkezőleg, felpörgetett bennünket. A hangulat kiváló az öltözőben és azon kívül is, így bizakodva várhatjuk a hétfői derbit.”

A kaposváriak a saját helyzetüket nehezítették meg azzal, hogy 2-1-es vezetés után hazai környezetben botlottak. Az ötödik mérkőzés előtt azonban ők is bizakodnak.

„Jó néhány nagy csatát megvívtunk már az elmúlt években, így jól tudjuk, hogy a rájátszásban bármi megtörténhet – fogalmazott Demeter György, a Fino vezetőedzője. – Tanulságos volt a negyedik mérkőzés, és bízom benne, hogy hétfőn este, Kecskeméten kevés hibával és nagy akarattal játszunk majd.”

A kaposváriak dolgát nehezíti, hogy a bolgár ütő, Nikolov csütörtökön bokasérülést szenvedett, így még kérdéses a játéka. A hétfő esti találkozót élőben közvetíti az M4Sport televíziós csatorna.