3:0 arányú vereséget szenvedett a Fino férfi röplabdacsapata a Challenge Kupa selejtezőjének első fordulójban, Ausztriában. Az UVC Holding Graz ellen így a jövő csütörtöki, kaposvári visszavágón már csak az aranyszettben lehet majd kivívni a továbbjutást.

A kaposváriak kezdtek jobban, vezettek három ponttal is, de aztán belelendült a Graz is, elsősorban portugál légiósa, Ribeiro pontjainak köszönhetően. 8:8 után átvették a vezetést és fokozatosan megléptek a kaposváriaktól, a végén pedig simán nyerték az első játszmát (25:18).
A második játszmában jobban tartották magukat a kaposváriak: bár az osztrák csapat egy-két ponttal rendre ellépett, a Fino mindig egyenlíteni tudott, sőt, a végjáték felé a vezetést is átvette. 20:18 után azonban gödörbe került a csapat, és sorozatban hat pontot szereztek az osztrákok, ezzel eldőlt a szett sorsa is (25:21).
A térfélcsere után az egykori kaposvári feladó, Koch Róbert vezette házigazda irányította a játék menetét. Az első néhány labdamenetet követően az osztrákok könnyedén elléptek, és végig tartani tudták először két-, majd négy-öt pontos előnyüket, ami a végén hétre nőtt (25:18). A kaposváriak számára sem maradt más, mint reménykedni, hogy eljutnak a visszavágón az aranyjátszmáig.

Férfi Challenge-kupa selejtező, 1. mérkőzés:
UVC Holding Graz (osztrák) – Fino Kaposvár 3:0 (18, 21, 18)
Graz, 150 néző. V: Grellier (svájci), Seifried (szlovák).
Graz: F. Koraimann 2, Unterberger 5, Murauer 12, Ribeiro 19, Reiter 4, Jardim 1. Csere: Steiner (liberó). L. Koraimann 10, Seiser, Stark. Vezetőedző: Koch Róbert.
Fino: Kalmár 2, Keen 4, Horváth K. 13, Nagy J. 6, Nagy P. 10, Bozóki 4. Csere: Pápai (liberó), Szabó Bence. Vezetőedző: Demeter György.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 1:3, 4:7, 9:8, 13:10, 16:13, 19:15, 24:17. II. játszma: 3:3, 7:6, 10:8, 13:13, 17:19, 24: 20. III. játszma: 1:2, 6:4, 11:8, 18:13, 22:16, 24:18.

Demeter György: – Nagyon dinamikusan és taktikusan játszottak a osztrákok, könnyedén védekezték ki a támadásainkat. A második szettben a portugál ütő remekül nyitott, ez el is döntötte a játszmát. Igyekeztünk végig fegyelmezetten és taktikusan röplabdázni, tartani a lépést az ellenfelünkkel. Bár három játszmában nyert a Graz, látni a hibáit, ezért bízom benne, hogy hazai pályán aranyszettben ki tudjuk harcolni a továbbjutást.

Mérkőzés statisztika

Hozzászólások