Idegenben egyenlített a Fino a férfi röplabda-bajnokság idei döntõjében, így négy mérkõzés után 2-2-re áll az aranycsata. A lefújás után a somogyi szurkolók percekig éltették kedvenceiket a pálya szélén, és Demeter mester is láthatóan nagyon örült a fiúk játékának és eredményének. A lefújás után a kaposvári röplabdasport sikerkovácsával beszélgettünk.

Az elsõ két játszmában agresszívan, stabil alapjátékkal röplabdáztunk, ami meghozta a gyümölcsét. Ezután a Kecskemét fõleg nyitásban javult fel, és sikerült szépítenie. A negyedik szett elején hallatlanul éles küzdelem bontakozott ki, harcoltak keményen a csapatok, aztán nekünk volt egy hullámhegyünk, egy nagyon jó periódusunk, amivel meg is nyertünk ezt a fontos találkozót. Amit az elsõ mérkõzésen, otthon elvesztettünk, azt idegenben kellett visszahoznunk, és nagyon örülök annak, hogy ez sikerült.

Hogy látja, folyamatosan javult a fiúk formája és teljesítménye az elmúlt napokban?

Sokszor elmondtam már, hogy a bajnoki döntõ elõtti hét nem úgy sikerült, ahogy én elterveztem. Fõleg csapatkapitányunk, Bagics Balázs betegsége jött rosszul, aki napokon át nem is tudott edzeni. Most már helyre jött õ is, és a többiek is mérkõzésrõl mérkõzésre, egyre jobban teljesítenek a pályán. Két extra teljesítményt is láthattunk már: a harmadik mérkõzésen Németh Ferenc, a negyediken pedig Magyar Bálint alkotott maradandót, de mindenképpen hozzá kell tennem, hogy Deák Márk mentálisan fantasztikus erõt biztosít a csapatnak azzal, hogy a szürke munkát elvégzi a mérkõzéseken és a bravúrjaival még plusz lelki erõt is ad.

A látottak alapján joggal bizakodhatunk a szombati, mindent eldöntõ mérkõzés esélyeit illetõen?

Ki-ki mérkõzés lesz a szombati, és abban is biztos vagyok, hogy feszült hangulatú találkozó vár mindkét csapatra. Ha meg tudjuk tartani azt a harci szellemet, ami jellemzõ ránk, akkor visszavehetjük a bajnoki címet a Kecskeméttõl, de hangsúlyozom, hogy ez nem lesz olyan egyszerû.

Hozzászólások