Tegnap a magyar röplabda Szövetségben megtartották a Magyar Kupa aktuális sorsolását. A férfiaknál 17, a nõknél 21 csapat nevezett be a sorozatba, amelyek közül az NB I-es klubok számára kötelezõ az indulás. A kiemelések a legutóbbi Magyar Kupa végeredménye alapján készültek el, így a legjobb négy közé jutó csapatok legkorábban az elõdöntõben találkozhatnak egymással, és a negyeddöntõben búcsúzó csapatok is kiemeltek voltak. A létszámból adódik, hogy a nõknél öt, a férfiaknál pedig egy párban selejtezõt is játszani kell a 16-os fõtáblára kerülésért. Ezeket október 7-ig, a nyolcaddöntõt november 4-ig, a negyeddöntõt december 22-ig, az elõdöntõt január 31-ig kell lejátszani. A Magyar Kupa éremcsatáit a tervek szerint február 16-17-én rendezik majd.

Azokban a párharcokban, ahol nem egy osztályban szerepelnek a csapatok, egy találkozón dõl el a továbbjutás sorsa, az alacsonyabb osztályú csapat pályaválasztásával. A nyolcaddöntõ elsõ és második, a harmadik és a negyedik, az ötödik és a hatodik, illetve a hetedik és a nyolcadik párharcának gyõztesei játszanak egymással a négy közé kerülésért.
A Fino Kaposvár csapata a TFSE csapatával egy mérkõzésen fogja eldönteni a továbbjutást, majd a gyõztes a MÁV Elõre – Sümeg párharc gyõztesével meccsel a legjobb négy közé jutásért. A tavalyi forma és az idei erõsítések alapján talán ez az ág tûnik egyértelmûnek, bár minden ágnak meg van a maga favoritja.

Férfiak:

MÁV Elõre – Sümeg
TFSE – Fino Kaposvár
Miskolci EAFC – Szolnok
Szeged – Kecskemét
Debreceni EAC – Dunaferr
Pécsi TE-PEAC – Pénzügyõr
Pénzügyõr-Debrecen – MAFC
GLP Nyíregyháza/SZESE-Gyõr – Vegyész RC Kazincbarcika

Forrás: hunvolley.hu

Hozzászólások