Döcögõsen kezdett, végül biztosan nyert a Fino férfi röplabdacsapata a bajnoki elõdöntõ elsõ mérkõzésén a BME-MAFC ellen. A kaposváriak ezzel 1-0-ra vezetnek az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.

A kaposváriak a Sümeg ellen három mérkõzésen, a fõvárosiak viszont a Dág ellen hihetetlenül izgalmas, fordulatos csata végén, az ötödik összecsapáson vívták ki az elõdöntõbe jutást. A három gyõzelemig tartó párharc elsõ felvonását a kaposvári városin sportcsarnokban játszották, és az elõzetes várakozások szerint alakult a játék. A hazaiak az elsõ szettben még nem összpontosítottak eléggé, és kellett jó néhány perc, amíg megnyugodnak a pályán. A Fino többször ellépett két-három ponttal, de a MAFC mindig egyenlített, a hajrában ráadásul a vezetést is átvette. A végén nem remegtek meg a somogyi kezek: 23:24rõl sikerült a fordítás, Bokor Gábor nyitott egy ászt, Geiger András pedig kialakította a végeredményt (27:25, 1-0).
A térfélcsere után már egyértelmû volt a helyzet. Németh Ferenc nem csak nagyokat ütött, hanem látványos blokkokat is bemutatott, a csereként beállt Dávid Csanád pedig ugyancsak szorgos pontgyûjtésbe kezdett. Juhász Péter megmozdulásai ugyancsak tapsra ragadtatták a lelkes közönséget. 10:7-es állásnál Geiger András combsérülése miatt cserét kért, a helyére beálló Csányi Dániel néhány perc múlva egy foghatatlan szervával tette le a névjegyét. A hajrában már tíz pont volt a két csapat közti különbség, Bokor blokkja pedig pontot tett a szett végére (25:14, 2-0).
A harmadik játékrész elsõ harmada után, amikor már 8:2-re vezetett a Fino, úgy tûnt, eldõlt a gyõzelem sorsa. A kaposváriak valamelyest kiengedtek, a vendégek viszont nem adták fel, így még néhány percnyi izgalom várt ránk. Mindkét oldalon feltûnõen sok volt a rontott nyitás, aztán a házigazda kikecmergett a gödörbõl, és befejezte a mérkõzést. Az utolsó pontot Dávid Csanád szerezte (25:16, 3-0).
A párharc második mérkõzését szombaton játsszák Budapesten, a harmadikat pedig kedden este a kaposvári városi sportcsarnokban.

Demeter György: – A tartalékos MAFC ellen izgalmas elsõ szett után meggyõzõ fölényt harcoltunk ki. Bízom benne, hogy idegenben is a második és harmadik játékrészben mutatott teljesítményünket nyújtjuk.
Novák László: – A nem teljes kezdõ hatosunkkal az elsõ szettben gyõzelmi esélyt szalasztottunk el, utána viszont nem volt elég hit játékosainkban, hogy megszorítsuk a Kaposvárt, melyre szeretném, ha otthonunkban sor kerülne.

Férfi röplabda bajnokság, elõdöntõ, 1. mérkõzés:
Fino Kaposvár SE – BME-MAFC 3-0 (25, 14, 16)
Kaposvár, 200 nézõ. V.: Horváth M., Põcze.
Fino: Juhász P. 8, Németh F. 16, Geiger 7, Bokor G. 7, Magyar B. 2, Bozóki 1. Csere: Dömötör és Deák (liberok), Dávid Cs. 11, Csányi 4. Vezetõedzõ: Demeter György.
MAFC: Soós 3, Molnár 10, Sow 9, Kunnert 4, Szabó 7, Buzás 1. Csere: Tari (libero), Vocskó, Tóth, Myszoglád, Tihanyi. Vezetõedzõ: Novák László.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 3:1, 8:5, 13:10, 13:13, 17:17, 20:20, 21:20, 21:23, 23:24, 25:24, 26:25. II. játszma: 3:2, 3:4, 7:4, 8:5, 10:5, 15:9, 17:10, 19:11, 21:11, 24:14. III. játszma: 2:0, 2:1, 7:1, 14:11, 16:12, 18:13, 22:14, 24:16.
Az egyik fél harmadik gyõzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Kaposvár javára.

A másik elõdöntõben: GORTER-KECSKEMÉTI RC–DUNAFERR SE 3:1 (15, –24, 20, 21)

Hozzászólások