A fiatal és az idõsebb röplabdázók egyaránt örültek annak, hogy a Fino egy év kihagyás után visszatért a nemzetközi porondra. A 34 esztendõs csapatkapitány, Geiger András korábban két együttessel is szerepelt a Bajnokok Ligájában, így nem ijedt meg a háló túloldalán álló szlovénektõl sem. Õt faggattuk a lefújás után.

– Vártam már, hogy újra kilépjünk a nemzetközi porondra. Ha jobb csapatokkal játszunk, mi is jobbak leszünk, és ezeknek a mérkõzéseknek szinte mindig jó a hangulatuk. Jók a nyitások, jobban kell figyelni mindenre, sokkal kevesebb kihagyást engedhet meg magának egy-egy együttes. A Ljubljana ellen az elsõ és a harmadik szettnek is voltak tanulságai. A második játszmában jók voltunk, ezt észrevette az ellenfél is: láttam, hogy a háló túloldalán meglepõdtek néhány szép megoldáson.



– A közönség egy új, még formálódó együttest láthatott a pályán.



– Nem az volt a baj, hogy három új játékos volt a kezdõhatosban, hanem egyszerûen az, hogy még nem szoktunk össze. A válogatottjaink hetekig nem voltak velünk, Juhász Péter pedig csak két héttel a bajnoki rajt elõtt csatlakozott hozzánk. A nyitásfogadás sem volt még az igazi, de idõvel egyre jobb lesz. Nagyon fiatal a csapatunk, és jól tudjuk, hogy ebben a sorozatban könnyû ellenfél nem lesz. Mindenkire nagyon oda kell figyelni, és úgy megyünk fel a pályára, hogy legyen esélyünk a sikerre.



– Milyen célokat tûztél ki magad elé az új évadra?



– Engem nem az eredmény motivál elsõsorban. Boldog vagyok, ha jól játszunk, és külön öröm, ha ez eredménnyel is párosul. Remélem, sokszor szerzünk majd örömet szurkolóinknak ezután is.

Hozzászólások