Ötvennégy perc alatt hozta a kötelező győzelmet a Fino Kaposvár csapata a fiatal Dunaferr SE Röplabda Akadémia együttese ellen a férfi röplabda NB I. kedd esti mérkőzésén, a somogyi megyeszékhelyen.

A nyitójátszma eleje még szoros volt, a vége viszont annál egyértelműbb. A második játszmát Bozóki Bence négy ásszal nyitotta. Horváth Kristóf folyamatosan tűz alatt tartotta az ellen térfelét, Kalmár Ákos pedig a hálónál jeleskedett. A csapat karmestere, Keen Cameron a tőle megszokott hanyag eleganciával osztotta el a labdákat, a liberó szerepkörében ténykedő Pápai Péter is tette a dolgát, miközben Demeter György mester Bögöly Gábort és a másik liberót, Kiss Mátét is csatába küldte. A harmadik, utolsó felvonás kaposvári blokkparádét hozott, és az ászok sem hiányoztak. Ebben a játékrészben nyomasztó fölényben játszott a házigazda Fino társulata, amely ekkor csupán nyolc pontot engedélyezett fiatal dunaújvárosi ellenfelének.

Fino Kaposvár SE –Dunaferr SE 3:0 (16, 16, 8)
Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 400 néző. V.: Mezőffy, Nagy L.
Fino: Keen 4, Horváth K. 16, Nagy J. 10, Nagy P. 13, Bozóki 7, Kalmár Á. 6. Csere: Pápai P. (liberó), Kiss M. (liberó), Bögöly 4. Vezetőedző: Demeter György.
Dunaferr: Iván G., Lacz 1, Matyiák 5, Móró 2, Iván B. 2, Tomanóczy B. 5. Csere: Sárközi (liberó), Hatvany 3. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.
A mérkőzés alakulása. I. játszma: 1–3, 5–4, 10–9, 15–11, 20–14, 25–16. II. játszma: 5–0, 8–8, 10–9, 15–11, 20–13, 24–15, 25–16. III. játszma: 5–2, 10–4, 15–6, 20–8, 25–8.

Demeter György: A sikerünk alapja az volt, hogy a saját játékunkat jól játszottuk. Készülünk a szombati, kecskeméti rangadóra.
Tomanóczy Tibor: Sajnos még mindig túlságosan tiszteljük a nagy neveket; azt nézzük, kik vannak a háló túloldalán, nem a saját játékunkra figyelünk.

2018.10.30 – Fino Kaposvár SE – Dunaújváros SE statisztika

Hozzászólások