Hazai pályán folytatja szereplését a Fino Kaposvár NB1-es röplabdacsapata a hétvégén. A címvédõ a bajnokság kilencedik helyén álló Pécs csapatát fogadja szombaton kora délután, és gyõzelemmel szeretné megörvendeztetni szurkolóit.

Hat meccs, hat gyõzelem, 18:0-ás szettarány. Egyelõre még csak megszorongatni sem tudták a Fino Kaposvár férfi NB1-es röplabdacsapatát az új szezonban, bár azzal a csapat játékosai is egyetértenek, hogy a neheze csak most jön. Novemberben a Kazincbarcikával és a Kecskeméttel is meg kell küzdeniük Demeter-mester tanítványainak, a jövõ héten pedig a CChallenge kupában is bemutatkoznak a fiúk.

„Eddig semmi kivetnivaló nem mondható el a csapatról, ugyanis az összes mérkõzést 3:0-ra nyertük – mondta honlapunknak a csapatkapitány, Bagics Balázs. – Úgy gondolom, hogy a neheze még csak most jön, ugyanis a jövõ héten megyünk Horvátországba, ahol a nemzetközi kupában játszunk a Kastelával, utána a Barcikával meccselünk, és tulajdonképpen a Kecskemét elleni meccs is igazi rangadónak ígérkezik.”

A komolyabb ütközetek elõtt azonban még vár egy mérkõzés Bagicsékra. Szombaton kettõ órától a kilencedik helyezett Pécs ellen lépnek pályára a Városi Sportcsarnokban, és egyértelmûen a hibátlan bajnoki mérleg megõrzése lehet a hazaiak célja.

„Hasonló hangvételû meccs lesz, mint a Szolnok elleni. Gyuri bácsi minden játékosnak is tud majd szerintem lehetõséget biztosítani, hogy egy kicsit meccsbe kerüljön, ugyanis nagyon fontos lesz a jövõ szempontjából, hogy ha bármi probléma adódna, akkor mindenki játékra készen legyen.” – tette hozzá Bagics.

A kaposvári együttes keretében mindenki egészséges, a pécsiek pedig olyan idegenlégiósokat is bevethetnek a találkozón, akik a baranyai megyeszékhelyen folytatják egyetemi tanulmányaikat. Kezdés tehát szombaton kettõkor, a belépés ingyenes, tisztelettel várjuk szurkolóinkat!

Hozzászólások