Már csak négyet kell aludni, és eldõl a Magyar Kupa-elsõség kérdése a röplabdások mezõnyében. A szövetség döntése értelmében ezúttal egynapos lesz a program, és a békéscsabai városi sportcsarnokban a döntõket és a bronzmérkõzéseket rendezik majd. A Fino Kaposvár legénysége címvédõként, immár története 17 aranyéremért száll harcba a Kecskemét ellen. A somogyiak sikerkovácsát, a békésszentandrási származású Demeter Györgyöt kérdeztük.

– Természetesen egyetlen célunk lehet csak szombaton: megvédeni a kupa-elsõségünket. Az utóbbi években hozzászoktunk, hogy utazni kellett, idegenben játszani a döntõt, és eddig jól jöttünk ki ezekbõl a kalandokból. Most annyiból más a helyzet, hogy nem kapunk edzéslehetõséget a helyszínen, és elég távol van tõlünk Békéscsaba. A Közép-európai Ligában azonban már átéltük mindezt többször, így nem esünk kétségbe.

Az elmúlt két évben egyaránt 3-2-re nyerte a Fino a Kecskemét elleni döntõt. Most is megvan az a plusz, ami a sikerhez kell?

Mindenképpen van annyi elõnyünk, hogy a Közép-európai Ligában kétszer már legyõztük a kecskemétieket. Októberben, az õ csarnokukban nyertünk 3-1-re, decemberben pedig hazai pályán arattunk gyõzelmet három szettben. Most azonban 0-0-rõl indul a meccs, az új edzõjük pedig biztosan új motivációt ad nekik, és más lesz a játékstílusuk is. Mi szeretnénk kiadni magunkból a legtöbbet, és szeretnénk megnyerni a kupát.

Egy meccs dönt, vagyis nem lehet túl sokat hibázni…

valóban, itt nincs javítási lehetõség. Minden egyes pontért harcolni kell, nem lehet nagy hullámvölgyekbe belekerülni, maximálisan koncentrálnunk kell az elejétõl a végéig. Volt már rá példa, hogy 0-2-rõl nyertünk 3-2-re a Kecskemét ellen, most azonban nem vágyunk ilyen nagy fordulatokra. Úgy készülünk, mint az eddigi mérkõzéseinkre, de biztosan feszült lesz a hangulat a csabai csarnokban.

Milyen érzésekkel tér haza Békés megyébe?

Érdekes, hogy edzõként nem is voltam még Békés megyében, mérkõzésen. Még nem dobogtatja meg a szívemet különösebben a dolog, de majd a helyszínen kiderül, mennyiben más esetleg Békésben harcba vezetni a csapatomat . Az ember. ha hazatér a szülõföldjére, az mindig különleges dolog. Ha ott leszünk, biztosan más érzések is elõjönnek majd.

A FÉRFI ÉS A NÕI DÖNTÕT, VALAMINT A KÉT BRONZMÉRKÕZÉST ÉLÕBEN KÖZVETÍTI A KAPOS.HU INTERNETES PORTÁL!

Program:
9:30 – férfi bronz mérkõzés: MAFC-BME – Dági KSE
12:00 – TESCO ülõröplabda döntõ
14:30 – nõi bronz mérkõzés: Linamar- Békéscsabai Röplabda SE – Aluprof TF Budapest
17:00 – nõi döntõ: Vasas Óbuda – TEVA Gödöllõi RC
19:30 – férfi döntõ: Fino Kaposvár – Gorter Kecskeméti RC

Hozzászólások