Fiatal, szerethetõ csapattal szerezte meg 14. magyar bajnoki címét a kaposvári férfi röplabdasport. A Fino legénységét szeptembertõl áprilisig senki nem tudta megverni Magyarországon, így a fiúk teljesen megérdemelten hódították el az elsõséget. Demeter György együttesében a rutinos, felnõtt válogatott játékosok mellett a jövõ reménységei kaptak helyet, a régi-új feladó pedig napi nyolc óra munka mellett vállalta az edzéseket és a mérkõzéseket.

Ifjabb Laszczik Iván decemberben, Kaszap Tamás távozása után kapcsolódott be újra a tréningekbe. A saját nevelésû játékos a munka mellett vállalta, hogy ismét edzésbe áll.

– Nehéz volt az edzéseket és a mérkõzéseket összegyeztetni a munkával: napi nyolc órában dolgozom, és mellette csinálom a röplabdát – árulta el olvasóinknak a 30 esztendõs ifjabb Laszczik Iván, akinek az édesapja volt a felnõtt csapat edzõje 25 éve, amikor a klub elõször jutott fel az NB I-be, és húsz esztendõvel ezelõtt is, amikor a somogyiak legelsõ bajnoki címüket ünnepelhették. – Én abbahagytam tavaly májusban, és bizony eltelt fél év, amire újra labdát fogtam a kezembe. Vissza kellett szokni, fel kellett gyorsulni, és ezúton is köszönöm a társaknak, hogy nagyon türelmesek voltak és támogattak végig. A döntõben jól sült el a végeredmény, örülök a gyõzelemnek nagyon!



– Rutinos játékosként hogy élted meg a döntõt?



– Volt egy nagy szünet az elõdöntõ után: gyakorlatilag felszabdalták a rájátszást, nem voltunk játékban, úgyhogy kellett pár szett, amire újra belejöttünk. Talán a második meccs közepétõl voltunk felszabadultak. Tudni kell, hogy nem játszottunk igazán nehéz mérkõzéseket a bajnokságban, és a döntõben kellett újra hozzászokni ahhoz, hogy egy komolyabb ellenfél ellen többet kell teljesíteni a pályán.



– Hogyan tovább, jövõre is láthatunk még Fino-mezben a pályán?



– Ez még a jövõ zenéje. A vezetés a közeljövõben leül mindenkivel a lehetõségekrõl és a következõ évrõl beszélgetni, utána okosabbak leszünk. Én élveztem ezt az évet, és ha ilyen lenne a következõ csapat, mint a mostani, szívesen játszanék tovább.


Hozzászólások