A Rák Rebeka vezette Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Mûhely csapata nyerte szombaton a Toldi iskolában, hagyományteremtõ szándékkal rendezett, nyolc együttest felvonultató Lábas Judit mini leány emléktornát.

A tavaly õsszel, fiatalon, 29 éves korában elhunyt Lábas Juditra emlékeztek szombaton, Kaposváron a Toldi Lakótelepi Tagiskolában rendezett leány mini röplabda-emléktornával. Sokan szerették és tisztelték a Toldi iskola egykori növendékét, majd tanárát, a Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Mûhely edzõjét, akirõl a megható megnyitó ünnepségen Héra Zoltán iskolaigazgató és Dér Tamás alpolgármester is megemlékezett. Míg a gyermekek lelkesen játszottak, a szüleik (és osztálytársaik) pedig hangosan szurkoltak, addig a tanárok és a munkaközösség nem kevésbé elszánt tagjai közös erõvel az iskola udvarát tették rendbe amolyan társadalmi munka keretében. Az osztályok számára plakátversenyt hirdettek, amelynek a témája természetes a röplabda és Lábas Judit volt. A zsûri által kiválasztott legjobb két alkotás készítõi – nevezetesen a 3/A. és a 6/A. osztály – 25–25 ezer forinttal gazdagodott a kaposvári röplabdasport önzetlen mecénásának, Horváth Évának a jóvoltából, amelyet osztálykirándulásra fordítanak. A tornateremben két csoportban kezdõdtek meg a küzdelmek a helyezésekért, majd a keresztjáték és a helyosztó csata következett a sorban. Csaknem nyolc órán keresztül játszottak a gyerekek, és végül a Kaposvári Röplabda Akadémia A-jelû együttese szerezte meg az elsõ helyet, miután a döntõben 0-1-rõl fordítva 2-1-re nyert a Tatabánya ellen. A harmadik helyen a kalocsai lányok zártak. A szervezõk jóvoltából a gyõztes csapat egy vándorserleget is átvehetett, és senki sem tért haza érem és ajándék nélkül. A hagyományteremtõ szándékkal életre hívott torna záróakkordjaként az iskola tanáraiból álló válogatott egy olyan csapattal csapott össze, amely azokból a nagyobb toldisokból állt, akik Lábas Juditnál kezdték a röpis pályafutásukat. A napot este a közös gyertyás megemlékezés zárta. Megannyi virág és mécses borította be az iskola elõtt álló emlékoszlop talapzatát, amelyet a nagy kaposvári röplabdás és toldis család képviselõi helyeztek el. A végeredmény: 1. RÖAK „A” csapata (Warmbir Kristina, Becker Georgina, Szerencsés Mimi, Kovács Lili Hanna, Stettner Zsófia, Berke Zsófia, Stirling Anna, az edzõjük Rák Rebeka), 2. Tatabánya, 3. Kalocsa, 4. RÖAK-Toldi „B” csapata (Márvai Nóra, Zana Fanni, Vida Bonita, Pál Boglárka, Nagy Franciska, Adamczyk Alexandra, Nagy Csenge, az edzõjük Seres Szilvia), 5. RÖAK-Toldi „A” csapata (Kiss Boglárka, Balogh Dominika, Joó Noémi, Cselõk Bonita, Fülöp Fanni, Vértes Hanna, az edzõjük Seres Szilvia), 6. RÖAK „B” csapata (Vörös Viktória, Vörös Tímea, Mettner Andrea, Limbek Leila, Tóth Jázmin, Vértes Dorottya, az edzõjük Rák Rebeka), 7. Veszprém, 8. Szombathely. A díjakat a kaposvári röplabdasport két legendás alakja, Vermesné dr. Merõ Zsuzsanna és Gáspár István, valamint Héra Zoltán igazgató, illetve az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es nõi csapatának három tagja, Csitári Virág, Horváth Alexandra és Pedranzini Letizia adták át. Köszönet minden résztvevõnek, szervezõnek, támogatónak és érdeklõdõnek.

.

Hozzászólások