A somogyi megyeszékhelyen továbbra is támogatják a legtehetségesebb egyetemista sportolókat. A város és a Kaposvári Egyetem sportszerzõdésének köszönhetõen az idén tizenöten részesültek kiemelt sportösztöndíjban.

Kaposvár összesen 1 millió forinttal segíti azokat a versenyzõket, akik az élsport mellett az iskolapadban is szeretnének sikereket elérni. Az ünnepségen az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem négy és a Fino Kaposvár SE hat röplabdázója kapott ösztöndíjat.

A Kaposvári Egyetemen tanuló tizenöt sportoló kapott hétfõn délelõtt ösztöndíjat a várostól. Szita Károly polgármester az ünnepségen elmondta: ezt a támogatást tíz évvel ezelõtt alapította a város azzal a szándékkal, hogy az egyetemi sportélet ismét fellendüljön. Az országban elsõként létrehozott ösztöndíjat egy évvel késõbb Debrecen és Szombathely is bevezette kaposvári mintára. A polgármester bejelentette: jelenleg az önkormányzat 1 millió forintot ad az egyetemista sportolóknak. Jövõre azonban Kaposvár 2 millió forintra emeli ezt az összeget, amennyiben az egyetem ugyanennyi pénzt hozzátesz. Így az idei egymillió forint helyett a jövõ tanévben 4 millió forinttal támogatnák a fiatalokat. „Az állam után a megyei jogú városok a legnagyobb szponzoruk a sportnak, idén 11,6 milliárd forinttal támogatják a sportolókat. Ezekben a nagyvárosokban 138 ezren sportolnak rendszeresen, ebbõl 50 ezer az igazolt versenyzõ. Kaposvár 535 millió forintot fordít erre, ez a költségvetésének 4,6 százaléka, amely kimagasló a többi város között. Ennek köszönhetõen hatezren mozognak rendszeresen és több mint háromezer igazolt sportolónk van” – emelte ki Szita Károly polgármester.

A Kaposvári Egyetem egyéni, rugalmas tanrenddel segíti a sportolókat, s olyan szolgáltatásokat biztosít számukra, melyeknek köszönhetõen könnyebben tanulhatnak a sport mellett. A röplabdás ösztöndíjasok: Bagics Balázs Bozóki Bence Csupor Bence Duduka Ingrid Harmath Zsófia Horváth Dávid Rák Rebeka Szabó Alpár Szívós Ildikó Tóth István

Hozzászólások