Az elõzõ bajnoki szezonban jobbára csak epizódszerepek jutottak Rása Alexnek. A Fino-Kaposvár 22 éves játékosa idén nyáron posztot váltott, s amióta centerként ténykedik a pályán, ki sem lehetne robbantani a kezdõcsapatból.

– Az elõzõ szezonban végigverték a teljes magyar mezõnyt, a bajnoki döntõ viszont már közel sem volt ennyire sima; az elsõ két aranymeccset az õsi rivális Gorter-Kecskeméti RC húzta be. Mégis mi volt a probléma?

– Jó kérdés… tünõdött el a 22 esztendõs Rása Alex, aki tavaly nyáron érkezett Szolnokról a Fino-Kaposvár csapatához. – Dekoncentráltak voltunk.

– Kicsit konkrétabban?

– Sokat edzettünk, és sokat meccseltünk. Szerintem „fejben” elfáradtunk a bajnoki finálé kezdetére. Azt hittük, hogy a döntõben is könnyû dolgunk lesz, elvégre a bajnoki alapszakaszban oda-vissza vertük a kecskemétieket, a Magyar Kupa fináléjában pedig fikarcnyi esélyük nem volt. Amúgy meg törvényszerû, hogy egyszer minden sorozat – legyen az jó vagy éppen rossz – véget kell, hogy érjen.

– A nyáron szó volt róla, hogy távozik Kaposvárról. Pontosabban ha Németh Ferenc külföldre szerzõdik – akinek a cseréje volt –, akkor marad, ellenkezõ esetben viszont búcsúzik. Németh Ferenc aztán maradt, ellenben a két válogatott center, Szabó Alpár és Juhász Péter ment; elõbbi Finnország felé vette az irányt, utóbbi pedig az idei nagy ellenfélnek kikiáltott Vegyész RC Kazincbarcika csapatához tért vissza.

– Ez volt az én nagy szerencsém.
– Lubickol régi-új szereposztásában.
– Hál’ istennek, tényleg jól megy. Amúgy korábban szinte minden poszton megfordultam. Szolnokon négy éven át centerként szerepeltem, majd mielõtt Kaposvárra kerültem volna, egy szezont négyes ütõként húztam le. Igazából annyi újdonság volt, hogy újra kellett szoknom a felugrásos nyitásokat.
– Amelyek gyakran pontértékû ászok.
– Úgy gondolom, a nyitások mellett a támadásokból is elég hatékonyan kiveszem a részem, s idõnként a sáncmunkám is eredményes.
– S amiben még fejlõdnie kell?
– Mindenben, de leginkább a blokkban. Próbálom olvasni a játékot, s ebben van még bõven tanulni valóm.
– Ez mit takar?
– Az ellenfél feladóját fürkészem, hogy mire készül. Próbálok az õ fejével gondolkodni, hogy kinek adja majd a labdát, milyen figura következik, amire aztán rá tudok készülni.
– Csütörtökön 18 órakor játsszák a horvát bajnok Mladost Marina Kastela elleni Challenge Kupa-visszavágót. Az egy héttel korábbi ütközet csak hatalmas csatában, több mint 130 percnyi játék után dõlt el.
– Gyanítom, hazai pályán is keményen meg kell küzdenünk velük. Mindent megteszünk, hogy mi jussunk tovább, persze kettõs gyõzelemmel.
– Hogy újra hazai vizekre evezzünk: Kecskemét vagy Kazincbarcika?
– Nem tudom, hiszen még nagyon az elején járunk, a Kecskeméttel pedig még nem is találkoztunk. Pár napja játszottunk rangadót a Vegyész RC Kazincbarcikával. Nem rossz csapat, de az alapjátékuk és a nyitásfogadásuk nem tûnt annyira stabilnak, vagyis még nem álltak össze.
– Egy-egy bajnoki címe és Magyar Kupa-aranya már van a Fino-Kaposvár játékosaként.
– Jó lenne egyrõl a kettõre jutni. Persze, egészen más a pályáról nézni a mérkõzést, mint csereként az oldalvonal mellõl.
– Sok sportoló nagy álma, hogy külföldön egy nevesebb csapatban is kipróbálhassa magát.
– Egyedül csakis rajtam múlik, hogy idõvel összejön-e a külföldi szerzõdés. Ha esetleg nem, akkor sem fog összedõlni a világ.
– A Fino-Kaposvár több tagja is megszállott horgász.
– Az én rekordom egy tíz és feles ponty, amit még tavaly fogtam a Tisza egyik holtágán. Édesapámmal szoktam eljárni, aki nemrég hunyt el, s azóta talán nem is nagyon volt a kezemben horgászbot.
– A nyári „holtidényben” sokan standröplabdázással tartják magukat karban.
– Három évvel idõsebb bátyámmal, Gáborral – aki már egyébként befejezte a röplabdás pályafutását – a hat fordulóból álló Kelet-kör négy versenyén is elindultunk, s meg is nyertük. Az az igazság, hogy a strandröpi nem igazán fér bele az idõmbe, mivel némi pénzkiegészítés gyanánt dolgozni szoktam a nyáron: legutóbb például Tiszaligeten voltam úszómester.

Fenyõ Gábor

Hozzászólások